Empata sztorik

  Ismét kedves kis irodád zugában rejtőztünk el. Mire észbe kapok, kemény férfiasságod érzem tenyerem alatt, miként egyre többet és többet kíván. Mélyen kivágott pólómban eléd hajolok, miközben vándorol kezem, majd újra és újra csókokat indítok szád sarkáig. Nyakad kissé talán meg is szívom, ám épp csak annyira, hogy nyoma hamar eltűnhessen. Levetted a pólód,… Tovább »

Futok, rohanokszabadulni próbálok!Menekülök, indulok,itt már nem maradok!“Fuss! Fuss! Rohanj!”Üvölt a rádióm,megfogadom tanácsát,de az ajtót zárva találom.Meg őrit e helyzet,kalapomat felkapomde a kapuban egy idegenrohamosan lesajtol.Nem bírom ezt a gondolatottúl nehéz a súlya,ha tehetném elfelejtenéms élnék már boldogan.Bűntudat őrit,a halál is üldöz,ellenfélből jó barát,ez igazán lenyűgöz.Szólít egy hang,ferdül már a dal,gúnyos kacaj közepetteelőtör nagy zaj.Fenyeget és… Tovább »

  Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy rámenős, “legyet is röptiben” csávó. Ez a csávó egy nap túl kemény fába vágta a fejszéjét, és megtalálta az első embert kalandos életében, akinek nem tudta megdönteni az elveit, akiben emberére akadt. Ez az ember, kéremalássan, Én volnék! A sztori, itt végett is érhetett volna, na… Tovább »

  Történt egyszer, hogy fel kellett utaznom a nagyvárosba, innen a kisvárosból, a már éppen csak nem falucskából. Jó, ez kis túlzás, de meg van a kontraszt, ugye? Na, már most, ez a nagyváros kérem alássan, nem más, mint Budapest! A gyerekkorom Pesttől nem messze, egy 20 km-rel arrébb lévő városkában töltöttem. Pestre jártam középiskolába,… Tovább »

  A túl jóság sokszor komolyan fárasztó, még ha nem is tudatos, hanem tényleg ilyen vagy! Nekem állítólag nincs rossz tulajdonságom – melyen állítással azonnal vitába is tudnék szállni. Persze azt is meg kell említeni, hogy túl kritikus és kemény vagyok magammal szemben, és korántsem vagyok hajlandó reálisan látni magam. (Na, máris itt van egy… Tovább »

Hajnalok hajnala van. Még az ébresztőm is alszik, halkan horkan csak fel időnként. Ma nagy nap van. Ma megteszem azt, amit vagy 20 éve nem tettem meg. „Igen, ma megteszem” – suttogom csipás szemmel, dübörgő szívvel. Megismertem valakit, és bár ő más, mint én, valahol mégis találkozunk, hasonlítunk, és megértjük egymást. Az évek, bár nehezek… Tovább »

  Írok a szerelemről, a családról, nagy, csodaszép, csöpögős, nyálas érzelmekről. Egy részem csillogó szemekkel figyeli. A másik épp a rötyin rókázik tőle. Nem is lehetnék távolabb tőlük, mint ahol most vagyok. Se család, se igaz szerelem, mely csöpöghetne. Egyedül vagyok, akár a kisujjam. Ja, nem! Van egy törpenyulam. Bella. Elég jó fej, bár nem… Tovább »

Szerelmesen. Fent állok, a Bence-hegy tetején és mit sem törődve a rengeteg turistával, én beleüvöltöm a szélbe: SZERETLEK! Szeretlek, mint még embert soha. Imádlak, csodállak, nem tudok betelni a létezéseddel. Már a gondolat, hogy vagy, örömmel tölt el. Hogy itt vagy, velem, az életem része vagy. Hogy láthatlak nap, mint nap. Hogy hallom a hangod,… Tovább »

  Mikor megnyitottam az oldalt kb. két hónapja, feltettem egy hosszabb cikket, melyben a haptefóbiámról mesélek. A cikket még tavasszal írtam, és kifejezetten a blogra készült már akkor. Tudtam, hogy erről szeretnék írni, mesélni, hiszen bőven van mit róla mondani. Az egészet a tudatlanság ihlette, ugyanis nagyon kevés információ található róla a kíváncsiskodóknak. Saját magamról… Tovább »

  Drága kisfiam!   Hogy is önthetném szavakba ezt a végtelen és hatalmas szeretetet, melyet már most érzek irántad, mikor még velem sem vagy? Mint csillag az égen, oly sokszor gondolok rád, hosszú évek óta. Naivan álmodoztam fiatal tinédzser fejjel, és hittem, hogy mostanra már a karjaimban foglak tartani, hogy simogathatlak, míg édes álomba nem… Tovább »