![\"\"](\"https:\/\/empatasztorik.cafeblog.hu\/files\/2018\/06\/office-581127_960_720-300x200.jpg\")
<\/p>\r\n<\/p>\r\n
Szeretem l\u00e1tni a reakci\u00f3kat az emberek arc\u00e1n, amiket \u00e9n v\u00e1ltok ki az \u00edr\u00e1saimmal. Szeretem l\u00e1tni mik\u00e9nt, pirulnak el, hat\u00f3dnak meg, vagy h\u00e1borodnak fel valamit\u0151l, amihez semmi k\u00f6z\u00fck fizikailag, mert nem voltak ott, nem l\u00e1tt\u00e1k, vagy \u00e9rzelmileg, mert sosem t\u00f6rt\u00e9nt vel\u00fck olyan, vagy hasonl\u00f3. Vagy egyszer\u0171en egy j\u00f3l meg\u00edrt fikci\u00f3 is mennyi \u00e9rzelmet v\u00e1lthat ki az emberekb\u0151l. Im\u00e1dom. Im\u00e1dom, ha kiv\u00e1lthatok bel\u0151l\u00fck valamit, b\u00e1rmit. B\u00e1rmi \u00e9rzelmet. Enn\u00e9l gy\u00f6ny\u00f6r\u0171bb t\u00fckr\u00f6t m\u00e9g sosem l\u00e1ttam. Magam l\u00e1tom \u00e1ltaluk. A lelkem. \u00c9s ha figyelnek, \u0151k is megl\u00e1thatnak engem.<\/p>\r\n
L\u00e1ttam m\u00e1r felh\u00e1borod\u00e1st. L\u00e1ttam mik\u00e9nt akad ki valaki, azon, amit csak elmes\u00e9ltem. \u00c9s m\u00e9g csak nem is annyi konkr\u00e9tummal, puszt\u00e1n p\u00e9ld\u00e1ul a t\u00e9nyt mondtam el, hogy meg\u00e9gettek. Csikkel. Ennyi. \u00c9s l\u00e1ttam magam k\u00edv\u00fclr\u0151l, hogy mik\u00e9nt dobok f\u00e9lre minden \u00e9rzelmet magamt\u00f3l, hogy ki tudjam v\u00e9gre egyszer mondani ilyen is volt, \u00e9s hogy mennyire igyekszem semmisnek tekinteni a t\u00e9nyt, csakhogy ne zuhanjak bele. De l\u00e1ttam a haragot, a tehetetlens\u00e9get, a meglepetts\u00e9get, a sajn\u00e1latot a m\u00e1sik arc\u00e1n, a reakci\u00f3ja folyt\u00e1n.<\/p>\r\n
Ahogy ki\u00fcl a meglepetts\u00e9g az arc\u00e1ra, \u00e9s miut\u00e1n r\u00e1m tekint, l\u00e1tom besz\u00f6kni a sajn\u00e1latot a szem\u00e9be. Ut\u00e1lom ezt a n\u00e9z\u00e9st. Tehetetlen. F\u00f6ldbe gy\u00f6kerezett. Ezzel a h\u00edrrel igaz\u00e1n leforr\u00e1ztam. Nem tudja, mit kezdjen vele. Megpr\u00f3b\u00e1l visszar\u00e1z\u00f3dni \u00e9s k\u00e9t sz\u00f3 k\u00f6z\u00f6tt elindul a munk\u00e1ja fel\u00e9, mik\u00f6zben engem akar megsim\u00edtani. Ne, k\u00e9rlek ne! Az \u00e9rint\u00e9sn\u00e9l nincs rosszabb, hacsak nem a sz\u00e1nalom \u00e9rint\u00e9se. \"Ne \u00e9rj hozz\u00e1m!\" \u00c9s \u0151 nem teszi. Egy\u00fctt \u00e9rz\u0151 mosoly\u00e1val tovakullog. Azt\u00e1n csak m\u00falik a sok \u00e9rt\u00e9kes perc, \u00e9s l\u00e1tom, milyen d\u00fch\u00f6sen mossa fel a k\u00f6vet. H\u00e1nyja, veti a felmos\u00f3t, igaz\u00e1n paprik\u00e1s. Mikor megl\u00e1t, r\u00f6videsen kit\u00f6r bel\u0151le. \"M\u00e9gis hogy tehet b\u00e1rki ilyet, valakivel, aki magatehetetlen?\" sat\u00f6bbi. Nem tud mit kezdeni a haragj\u00e1val. Egy mosoly k\u00eds\u00e9ret\u00e9ben megpr\u00f3b\u00e1lom megnyugtatni, hiszen m\u00e1r v\u00e9ge, m\u00e1r elm\u00falt. Sajn\u00e1lom, hogy elmondtam. Tudhattam volna, hogy a kis lelk\u00e9nek ez sok(k) lesz. De nem gondoltam r\u00e1. Csakis magamra. \u00c9s azt hiszem arra, hogy ezt tudnia kell r\u00f3lam.<\/p>\r\n
L\u00e1ttam mik\u00e9nt r\u00edkat meg valakit egy vers, amit \u00e9n \u00edrtam, ami bel\u0151lem j\u00f6tt. Hogy mik\u00e9nt omlik \u00f6ssze, t\u00f6lti el a f\u00e1jdalom, a szeretet... Megannyi \u00e9rzelem csordul t\u00fal benne \u00e9s ki kell t\u00f6rnie.<\/p>\r\n
Ott \u00e1llok, egy csapat ember k\u00f6r\u00f6ttem \u00e9s engem hallgatnak. \u00c9pp felolvasom a versem, amit im\u00e1dok. Megl\u00e1tom \u0151t. Ott \u00e1ll h\u00e1tul, \u00e9s a szemeit t\u00f6r\u00f6lgeti. Majd kirohan. M\u00e1r nem b\u00edrja tov\u00e1bb. B\u00e1r alig \u00e9szrevehet\u0151en, de elcsuklik a hangom, k\u00f6nny fut a szemembe. Hogy \u00e9n ilyen \u00e9rz\u00e9st v\u00e1ltottam ki valakib\u0151l... Nem hiszem el. \u00c9s hogy \u0151, milyen \u00e9rz\u00e9st v\u00e1ltott ki bel\u0151lem. Ak\u00e1r a t\u00fck\u00f6r. F\u00e1jdalom \u00e9s szeretet. Legsz\u00edvesebben f\u00e9lredobn\u00e1m a pap\u00edrt \u00e9s ut\u00e1na szaladn\u00e9k. Meg akarom \u00f6lelni. Szorosan. Megsim\u00edtani a h\u00e1t\u00e1t, a haj\u00e1t, zsepit nyomni a kez\u00e9be. De tudom, nem akarja, hogy ut\u00e1na menjek. Elmorzsolom a k\u00f6nnyem, \u00e9s folytatom az olvas\u00e1st.<\/p>\r\n
L\u00e1ttam mik\u00e9nt lobban fel a szerelmes t\u0171z k\u00e9t bar\u00e1tban. Hogy mik\u00e9pp lesz a bar\u00e1ts\u00e1gb\u00f3l t\u00f6bb, napr\u00f3l napra. Hogy mik\u00e9pp olvass\u00e1k egym\u00e1s k\u00e9z\u00edr\u00e1s\u00e1t, \u00e9s hallgattam mik\u00e9pp l\u00e1ss\u00e1k egym\u00e1st. Mindent l\u00e1ttam. M\u00e9g \u0151k sem ismert\u00e9k el, de m\u00e1r l\u00e1tszott a szikra k\u00f6z\u00f6tt\u00fck. Im\u00e1dom n\u00e9zni \u0151ket. Hogy mik\u00e9pp m\u0171k\u00f6dnek egy\u00fctt, \u00e1mb\u00e1r k\u00fcl\u00f6n. Hogy hogyan besz\u00e9lnek, zs\u00f6rt\u00f6l\u0151dnek, viccel\u0151dnek egym\u00e1ssal. Hogyan dolgoznak vagy sz\u00f3rakoznak egy\u00fctt. Ott \u00e1llok, f\u00e9lrel\u00e9pek t\u0151l\u00fck, \u00e9s csak n\u00e9zem \u0151ket. Mosoly sz\u00f6kik az arcomra \u00e9s elolvad a sz\u00edvem a l\u00e1tv\u00e1nyt\u00f3l. Azt\u00e1n ezt mind meg\u00edrom. Az \u00e9n \u00e9rz\u00e9seimnek hiszik, b\u00e1rmit is mondok. De igen, \u00e9n is ott vagyok benne. Annyira \u00e1t\u00e9lem, \u00e1t\u00e9rzem, k\u00e9pes vagyok l\u00e1tni a l\u00e1thatatlant, hogy szinte m\u00e1r az eny\u00e9m. \u00c9szrevehetetlen a k\u00fcl\u00f6nbs\u00e9g. Im\u00e1dom.<\/p>\r\n
L\u00e1ttam a meglepetts\u00e9get, mik\u00e9pp felismeri mag\u00e1t egy sz\u00f6vegem olvasva. Hogy mik\u00e9pp pirul el, \u00e9s azt sem tudja, most mit is tegyen. Ahogy zavarba j\u00f6n \u00e9s elrohan... Im\u00e1dom. Olyan h\u00e9tk\u00f6znapi, olyan aranyos, gyermeki, r\u00f3zsasz\u00edn az eg\u00e9sz.<\/p>\r\n
L\u00e1ttam mik\u00e9pp d\u00f6bbennek meg emberek, mikor megismernek valamit a tollamb\u00f3l. Mik\u00e9pp ker\u00fclnek padl\u00f3ra, mondv\u00e1n ezt ki sem n\u00e9zn\u00e9k bel\u0151lem. Igen, csak kevesen ismerhettek meg igaz\u00e1n. De most m\u00e9gis t\u00f6bben olvass\u00e1k, \u00e9s ett\u0151l mindk\u00e9t f\u00e9l gazdagodott. Ki \u00edgy, ki \u00fagy, de mindketten t\u00f6bbek lett\u00fcnk.<\/p>\r\n
Szeretem l\u00e1tni a mosolyt, melyet \u00e9n csaltam el\u0151. Nagyobbat dobban a sz\u00edvem a l\u00e1tv\u00e1ny\u00e1t\u00f3l. Most is nagyobbat dobbant.<\/p>\r\n
Szeretem elgondolkodtatni az olvas\u00f3m, a m\u00fazs\u00e1m egyar\u00e1nt. Mindig v\u00e1ltozik, n\u00e9ha ugyanaz, n\u00e9ha k\u00fcl\u00f6n szem\u00e9ly. N\u00e9ha csak a k\u00e9pzeletemben l\u00e9tezik. De akkor is im\u00e1dom. Mindent megad nekem, hogy folytathassam. Mert v\u00e9g\u00fcl is, minden csak puszta \u00e9rzelem...<\/p>","type":"rich","thumbnail_url":"https:\/\/empatasztorik.cafeblog.hu\/files\/2018\/06\/office-581127_960_720-150x150.jpg","thumbnail_width":150,"thumbnail_height":150}