Tik-tak

Nem mintha a holnapi nap bármi más lenne, bármi különleges lenne, bármit is várhatnék.. egyszerűen picit az én napom is, akárhogy is.

Én nem ünneplek. Bonyolult érzés ez, és nem is szeretném most ezt kifejteni. De ahogy fekszem álmatlan, és bámulom a sólámpa fényétől épphogy megmutatkozó plafont, az jutott eszembe, hogy hiányzik a harangszó. 

A ház, amiben felnőttem nagyon közel volt a templomhoz, és bár nem vagyok vallásos, a harangszót nagyon megszoktam. Egy kedves gyerekkori emlék marad. 

Aztán eszembe jut, hogy gyerekkoromban, amikor a jelenlegi lakhelyemen nyaraltam, mindig lehetett hallani még éjszaka is a zakatoló vonatokat.

Ma már nem hallani őket itt.

Egyrészt ez annak a szomorú és bár kellemes ténynek is betudható, hogy ma már igen kevés a zakatolós vonat. Nem mellesleg felhúztak egy falat is a sínek köré, ezzel kb. minden hangot berekesztve. Szomorú, abban a tekintetben, hogy még egy éjszakai hang, mint gyerekkori emlék: eltűnt.

Keserédes gondolatok ezek, mégsem vagyok elégedetlen. Most nem. Mert már csak fél óra. Fél óra és egy napig bármit megtehetek, bárki lehetek. Mert ezen az egy napon, nem hagyok lehetőséget ebbe beleszólni senkinek.

Tik-tak, tik-tak..