Már megint nem hallgattam a lelkemre

Már megint nem hallgattam a lelkemre.

Nem hallgattam a hónapok óta fennálló, folytonos, ismétlődő, szörnyű jelekre. Nem hallgattam a belső magamra. Nem foglalkoztam magammal.

Hagytam, hogy a lánynak, aki mindig tud mosolyogni, letörjék a mosolyát.

Hagytam, hogy szabályosan a lelkemből indulva, gyökeret verhessen egy szörnyű betegség. Tudtam, hogy rossz mindaz, ami történik és hogy csak én tehetek ellene. De nem tettem, úgyhogy itt az ideje a bűnhődésnek.

Van ennél rosszabb is, sokkal sokkal rosszabb, de ez így is egy szörnyű, alatomos kór marad.

A múlni nem akaró betegségeknek persze lett egy komoly szövödménye, mert a mai világban a betegszabadság luxusnak számít, és amikor a komoly ledönt, akkor is talpon kell maradnod, vagy repülsz. Ehhez hozzá jön a rengeteg stressz, a genetika, az öröklődés, a mutálódás, a sors, bármi.

Miután viszonylag meggyógyultam, a vérképemben egy rosszabbat fedeztek fel. Nem, nem gyógyultam meg, sőt!

Csak sodródok az érzelmeken, hiszen nem tudom biztosan hogyan tovább. Vizsgálat, eredmény, gyógyszerek, életmódok, újabb vizsgálatok, újabb eredmények, remények, és ez a kör már sosem fog bezáródni. Ez egy életen át tartó betegség és még nem tudni miképp reagál rá a szervezetem. Ahogy most áll a helyzet lelki síkon, ebbe fogok belehalni idővel. Idővel.. hamarabb, mint terveztem.

Ez elvehet tőlem mindent, amire a világon a legjobban vágyom.

Azt hiszem, ettől félek a legjobban. Hogy megfoszt az álmaimtól.

Az elmúlt hónapokban.. Valahogy lefele mennek a dolgok. Sokaknak, egy közös problémánkból kiindulva, ami ellen nem tudunk tenni. És talán ez a lelki válság indította most ezt be. Bár vannak kételyeim is.

Ha egy betegség kialakul, annak vannak előjelei. Egy betegség mindig a szellemből indul ki. Megbetegíti a lelket, majd a testet is. 

Valami bánt, stresszes vagy állandóan például, és máris megvan a melegágy. Lassan megjellennek a testi tűnetek, amik nagyrésze lehet hétköznapi is, talán fel sem tűnik először. De lehetnek kapásból komoly tüneteid is.

Nekem nem tűnt fel semmi. Semmi. Aztán kiderült, hogy kb. 10-ből 8 tünet jelen van ebből a rémségből. Ezért is írok cikket este 11-kor. Alvászavar.

Valójában ez a bejegyzés teljesen szétzilált, nem tudom egységesen megírni, mert a gondolataim is darabokban hevernek egyelőre. Az egész akár egy törött üveg. Nincs egységben. Szanaszét van az egész. Most én sem vagyok egységben. De azt hiszem, egy ilyen sokk után (közben) ez normális, nem? Hm.

Megtanulok valaha hallgatni a belső hangomra? Megtanulom valaha, hogy amikor “tudom”, hogy baj van, akkor odafigyeljek?

Amíg ez nem megy, addig tessék itt van.. tökéletes melegágy az egy életen át tartó betegségeknek. Nem tudtam mi hiányzott még.. de ez igazán nagy pofonná sikeredett!

Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!

Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!