A változás oltárán

Valamit mindig elvesztünk, mielőtt rátalálnánk valami újra,  valami jobbra,  valami szebbre. A változás nem mindig szép, mindig jó, olykor fel kell “áldoznunk” valamit, hogy a változás végbe mehessen.

Én az utóbbi időben rengeteg mindent kaptam, rengeteg mindennel gazdagodtam, fejlődtem, tanultam és tapasztaltam. Szörnyen hangzik, de igen, ideje volt valamit elvesztenem.

Tudom, hogy kevesebb lettem, és egy igazán apró részemnek hiányzik is, de ez az érzés nem az igazi. Nem a veszteség ízét érzem, azt felismerném. Ez most valami más. Hálás vagyok, hogy az enyém, az életem része volt, és tudtam – ez nem tarthat örökké. Most nem vesztettem,  nem megalkudtam, egyszerűen most elengedtem. Kicsusszant a kezeim közül,  ahogy már sokszor máskor is. De most nem futottam utána,  most nem kapálóztam,  csak hagytam,  hogy megtörténjenek a dolgok,  hogy kicsússzon a kezeim közül több évnyi alázat, tisztelet, szeretet és harc.

Elengedtem a szenvedést. Elengedtem a megalkuvást, a hiába való várakozást, a folytonos küzdelmet. 

Ha megkérdeznéd tőlem mi változott, hogy most miért engedem el ily könnyen, nem tudom biztosan mit válaszolnék.

Talán csak megváltoztam.

Szó se róla, sokat változtam. És mint, ahogy az ilyenkor lenni szokott, még nem tudom, hogy ez a változás jó vagy sem. De a változás sohasem könnyű, ebben megegyezhetünk.

Néha kompromisszumot kell kötnünk, meg kell alkudnunk, fel kell áldoznunk az oltárán, és nem mindig rajtunk múlik a kimenetele. Nem, nem könnyű. Ádáz belső harccá válhat, mely ha nem vigyázunk felemészt minket. Elveszíthetjük önmagunk, szeretteink, és az addig ismert életünket.

Ha erre a változásra szükségem van most, és ha fel kell áldoznom valami jót, valami szépet, valami kedveset az életemből érte.. Hát legyen!

Nehéz menet lesz, de nem vagyok egyedül. Az a jó a változásban, hogy láthatatlan kezet nyújt felénk. Segít, hogy feldolgozhassunk, elengedhessünk, segít, hogy a folyamat könnyebben végbemenjen. Az élet valahogy mindig úgy csűri-csavarja, hogy elviselhető legyen.

Ha egyszer visszatekintünk életünk egy jelentősebb momentumához, ahol azt hittük ezt a változást nem éljük túl, hogy nehéz lesz és szörnyű.. Visszanézve az egész csak egy pillanat, és könnyebb volt, mint elsőre hittük volna.

Azt hiszem, a változás velejárója az apokaliptikus jövő-szemlélet, és a keserédes múltidézés. A kérdés csak az:

Vajon ezúttal milyen gyorsan fog végbemenni?

Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!

Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!