Ha nyár, akkor elmaradhatatlan a szokásos, pár napos, pihenős csaj buli az életünkből.
(A posztban található képek mind saját fotók! Felhasználásuk nem engedélyezett!)
Két középiskolai barátnőmmel elhatároztuk, hogy minden évben elmegyünk valahová hárman nyaralni, hiszen az év többi részében csekély esélyünk van pusztán a találkozásra. És mint tudjuk a messenger nem ugyan az! Úgyhogy minden évben megszállunk egy várost, egy hotelt, és pihenünk, lazulunk, csacsogunk, együtt vagyunk végre. Tavaly Debrecenben jártunk, Erdőspusztán, és láttuk a csodaszép virágkarnevált is. Idén Egerszalók volt a soros, ahol a Saliris Hotel került megszállásunk alá!
Mindnyájan el vagyunk havazva, a munkából szakadunk csak ki pár napra. Fáradtak, nyúzottak vagyunk, és azt kell mondjam ez hazafelé sem változik. Sajnos a 4 nap együtt igen rövid, tekintve, hogy szeretünk várost nézni, programot szervezni, így az igazi pihenésre kevesebb idő marad. Azért nem kell minket sajnálni, lazulunk is bőven, csak épp éjszakába nyúlóan tracsizunk, iszogatunk, és reggel, akár a zombik indulunk neki a reggelinknek.
A 4*-os Saliris Hotel az erdő közepén, a sódombok mellett helyezkedik el csodálatos termálvizet biztosítva ezzel. A 7 szintes épület igazán lenyűgöző látványt nyújt, főleg az éjszakai kivilágítás során. A szobákból, étteremből, folyósokról a csendes völgyre, magasba törő fenyőkre, és nem utolsó sorban a gőzölgő, csodaszép sódombra nyíló kilátás megunhatatlan. Azt hiszem, egyöntetűen kijelenthetjük, hogy tudtunk volna még maradni pár napig.
Az étterem terasz részéről a pompás kilátáson kívül, rengeteg repkedő fecskével találkozhatunk, illetve az oszlopok tetején, a gondosan elhelyezett fecskepelenkák fölött számtalan fészek helyezkedik el, benne sok-sok apró, éhes csőrrel. Igazán különleges élmény úgy elfogyasztani a vacsorád, vagy reggelid, hogy közben a fecskeszülők folyton folyvást jönnek és etetik a fiókáikat.
Illetve plusz pont a szállodának, hogy ennyire fecskebarát.
És ha már étterem.. Az egyikünknek igencsak kijutott a jóból. Inzulinrezisztenciája, pajzsmirigy alulműködése, laktóz- és glutén érzékenysége korántsem könnyíti meg az étkezéseit, illetve ha ez még nem elég, vegán is! Tehát nem olyan egyszerű olyan szállodát találnunk, ahol megfelelően, elégedetten tudna ő is étkezni. A Saliris rendesen betartotta ígéretét, miszerint itt fog tudni ő is étkezni. Viszont meg kell említenem, hogy sajnos volt olyan étel, édesség is, amit pusztán azért nem ehetett, mert például rizstej helyett, normál tejjel készítették el, ami nem volt feltüntetve, és külön szerencse, hogy rákérdezett. Ezen kívül, azt kell mondjam, plusz pontot érdemel a hotel svédasztalos étterme.
A 4 rövidke nap alatt nem mondanám, hogy túlzottan felmértük a szálloda szolgáltatásait.
Voltunk a Spa-ban minden nap, és külön plusz pont, hogy este 10-ig nyitva tart, így az egész napos menet után jól esett sokáig áztatni magunkat. Különféle medencék, sétálók voltak kialakítva, így ha nem fürdesz is találsz magadnak kis vizes lazító szórakozást.
Miután 22 órakor visszaértünk a szobába, átöltöztünk és lementünk inni egyet az elegáns bárba, ahol minden este más Dj biztosította a hangulatot.
Külön pontként a gyerekbarát hozzáállásba beletartozik, hogy minden este 19.30-kor a vacsoránál megjelent Marci, a jeges maci, akivel a gyerekek fotózkodhattak, ölelkezhettek.
Az már csak mellékes, hogy ugyebár Isten nem bottal ver, így a szobánkat a játszóházzal szemben helyezte el. Ez az egész pusztán azért érdekes, mert ketten óvodában dolgozunk, így a szeretett gyerekzsivajtól egy picit szabadultunk (volna), de hát ennyi baj legyen. 🙂
Az első teljes, szabad napunkon bementünk a városba, és a várba. A várban 6 kiállítást + a Panoptikumot néztük meg, így ez hihetetlen, de egy egész napos program lett. Aki még nem volt az Egri várban, mindenképp javaslom, hogy menjen el, és alaposan járja be, hisz valóban érdemes olvasgatni a kiállítások alatt. Nagyon sok érdekes információval gazdagodtunk, sok érdekes dolgot láttunk.
A második szabadnapunk kicsit menősebb volt. Még az első esténken lefoglaltunk egy szabaduló szobát a városban, és elmentünk egy picit szórakozni. Még sosem voltam megbilincselve, és remélem soha nem is leszek, úgyhogy már ezért az érdekes élményért megérte. 🙂 A szobánk története röviden az volt, hogy börtönbe zártak minket, és 60 percünk volt kiszabadulni az őrségváltásig. Nem volt egyszerű! Rengeteg lakat, kulcs, kód nehezítette a dolgunk, és ha ez még nem elég a frász is ránk tört. Összebilincseltek hármunkat egy sötét szobában. A villanykapcsoló megtalálása után jött a bilincskulcs keresés, és a tucatnyi lakathoz való kulcskeresés. Ha ez nem elég, a szekrény hátulja hirtelen kinyílt, feltárva ezzel egy kisebb helyiséget, benne egy villamosszékkel. Nagyon bizarr volt! Végül nem szabadultunk ki, de nagyon közel jártunk hozzá. A megfejtés nyitja az lett volna, hogy valaki beleül a villamosszékbe, majd a másik ráhúzza a kart (nyugi, nyilván árammentes). Ekkor a villany lecsapódik, és a falon megjelennek foszforeszkálva számok és betűk, melyekből az utolsó rejtvényt fejthetjük meg a kiszabaduláshoz. Az életben maradás ösztöne erősebb volt, eszünkbe se jutott volna beleülni a villamosszékbe és „bekapcsolni”. De sebaj, nagyon jól szórakoztunk, ötletes volt az egész rendszer.
Miután (nem) sikerült kiszabadulnunk, elmentünk a „Város a város alatt” nevezetű kiállításra, pontosabban ezen belül az Időalagút tárlatra. Igazán vicces és érdekes 40 perc következett. Beültünk egy időgépbe, és hipp-hopp máris a múltban voltunk. Különböző korszakokat tekinthettünk meg, különböző történeteket hallhattunk, és kicsit közelebb kerültünk Gárdonyi Gézához és Egerhez. Utunk során a vezetőnk végig modern és vicces maradt, így a történetek érdekesebbek, kézzel foghatóbbak voltak. Szerencsére senkinek sem esett baja a korántsem veszélymentes múltban, épségben visszajöttünk az időgépünkkel a mindössze 12C°-os pincerendszerből. Jó tanács: egy kardigán igencsak elkél.
Hazafelé menet még beugrottunk a Szép asszony völgyébe, elvégre, ha Eger, akkor nehogy már bor nélkül jöjjünk haza!
A szállodánk fürdőjéből kijőve megtekinthettünk a tőlünk alig 1-2 méterre elhelyezkedő, gőzölgő sódombokat. Körbe is jártuk az egészet, ami ugyan egy kisebb túra volt, mert a hotel fürdőjéből nem vezet ki külön sétány a sódombok tetejéig, csak a lábánál tudtuk bejárni, de teljesen megérte a kerülő is. Csodálatos kilátást biztosított maga a sódomb, az őt körülvevő hatalmas erdő, és az elegáns szálloda összképe.
Mielőtt lezárnám ezt a cikket, még el kell mesélnem pár nagyon, nagyon pozitív élményünket! A műanyagmentes július és hulladékcsökkentő életmód javára meg kell említenem pár dolgot. Az Egri várban járva, miután már egy egész napot eltöltöttünk a várfalakon belül, megkívántunk egy jó kávét és jégkását. Mind a kettőt megkaptuk – két különböző helyen – probléma nélkül a saját utazóbögrénkbe. Úgy gondolom ez igazán nagy dolog, és nagyszerű volt megélni, hogy mindenféle gond, vagy szájhúzás nélkül, azonnal kiadták nekünk a termoszba a kávét, jégkását.
Azonban a Szép asszony völgyben, ahol fagyit ettünk, a kiszolgáló korántsem volt szimpatikus. Mivel az egyikünk nem ehet tölcsért, így azt papírkehelybe kértük, vagy kb. bármi másba elfogadtuk volna. Sajnos a felszolgáló ezt nem tudta, és úgy tűnt nem is kívánja megoldani, de legalább kiadta nekünk a gombócokat a jól bevált utazópohárba. Ez valahol azért jó pont, a korántsem kellemes kiszolgálás ellenére is.
Viszont, ahol a borokat vettük (még mindig a Szép asszony völgyében), több helyen is láttunk olyan kiírásokat éttermekben, pincékben, hogy öko szívószálat, poharakat árulnak, amik lebomlanak, illetve vászonszatyrot árulnak, a műanyag, eldobhatóval ellentétben. Hatalmas pacsi!
Ugyancsak említésre méltó a haza utunk. Még Egerben beugrottunk egy papírírószerbe, ahol találtam kókuszrostból, illetve kenderrostból készült mosogatószivacsot. Kókuszrostos már van idehaza, de gondoltam kipróbálom a kenderrostosat is, ami nem utolsó sorban ráadásul papírcsomagolásban volt. Szuper! A barátnőim nem igazán tudták hova tenni a dolgot, és a kasszánál kérdezgettek, amit persze a 3 eladó is meghallott. Azonnal hozzám is szegezték a kérdést mindhárman, hogy ez a szivacs mégis miben más, mint a „normál” mosogatószivacs? Elmagyaráztam nekik, hogy gyakorlatilag teljesen ugyan azt a hatást lehet vele elérni, mint a „normállal”, mosogatás szempontjából semmiben sem különbözik, pusztán ezt a szivacsot, ha elhasználódott bedobom a komposztba és lebomlik, míg a „normál” szivacsot miután eldobom (a kommunális kukába), megmarad még 500-1000 évig legalább, hiszen műanyagból készült. A kissé meglepett eladók helyeslőn bólogattak, és egyetértettek velünk abban, hogy a természetes anyagból készült szivacs, mennyivel jobb a hagyományos műanyagból készült szivacsnál. Az egészben pusztán az szomorított el, hogy olyas valamit árulnak a hölgyek, amiről halvány fogalmuk sincs, hogy micsoda. De barátnőim megértő szavaiknak hála ezen gyorsan tovább léptem, és mostanra nagyon remélem, hogy a 3 hölgy is ki fogja próbálni a természetes rostból készült szivacsokat!
Végső soron, az Egerben kipróbált műanyagmentesség remekelt. Szuper volt ilyen elfogadó, kellemes árusokkal találkozni, akiknek még egyszer köszönet érte, hogy nem tolták rám mindenáron a visszautasított, egyszer használatos, műanyag eszközöket, zacskókat és problémázás nélkül kiadták a saját eszközeimbe a kért termékeket! Nagyon pozitív élmény volt!
Utolsó esténk igen emlékezetesre sikeredett, mivel bejött a szobánkba egy hatalmas pók. Nem szépítem, egy óóóóriááásii, UGRÁLÓ tarantinóval találtuk szembe magunkat hajlani fél 2-kor! A látvány, miszerint 3 felnőtt nő, papucsokkal, spraykel, különféle „fegyverekkel” a kezükben sikoltoznak, miközben egy pókot kergetnek a fürdőszobában.. hát szerintem minden pénzt megért. Őszintén szólva, tényleg bazi nagy volt az a dög, az istenért nem akart megdögleni (ki érti ezt?), és már csak pillanatokra voltunk a segítséget ígérő porta hívásától, amikor is, ugyan többszöri ráhatással, de sikerült a túlvilágra küldenünk a szívbajt okozó szörnyeteget! Ittunk is a sokkoló élményre, hogy nyugodtan nyugovóra térhessünk.
Egerszalók és Eger szép emlék marad számunkra, ahová bármikor szívesen visszamennénk majd a jövőben. De ez már egy másik történet lesz, ha lesz..
Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!
Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: