A végéig

Elfeküdtem a nyakam. Borzasztó, amikor nem tudod rendesen forgatni, mert amint megmozdított belenyílal a szúró fájdalom. Hát így indultam el egyik reggel a gyakorlatomra. Akkor még nem is sejtettem, hogy mi mindent tervez számomra a mai nap.

Miután Piroska megtudta, hogy nyaki tájékon komoly beállások akadtak, azonnal a segítségemre sietett. Azért rendes gyerek, valljuk be. Bár még rendesebb lenne hátsó szándékok nélkül..

Az irodája közepén leültetett egy székre, hogy nyugi, lazítsak, majd ő megoldja a helyzetet, ő lesz a nap hőse kérem! Háát… legyen, lássuk! Erre tíz ujjal a nyakamba mart, amit én rendkívül nőiesen le is reagáltam: sikítottam egy akkorát, hogy még két szinttel feljebb is hallhatták!

Miután a kezdeti pánik megszűnt, és egyre csak lazult a befeszült nyakacskám, elkezdte ez a kis tarackvirág szívni a vérem. Cukkolt, piszkált, be nem állt az a nagy szája. Pontosan addig tartott a rizsázás, míg hátra nem nyúltam és megérintettem combja belső felét. Ott valahogy benne maradt a szusz!

Ez kérem kisebb szünetekkel így folytatódott. Valamiképp mindketten találtunk élvezetet a szituban. Nekem lazult a nyakam, neki beállt a farka. Megvolt az összhang.

Egyszer csak, nagy sóhajtozásaim közepette – merthogy elégedett hangok hagyták el a torkom, egyre javuló fejforgató izmaim végett – azt érzem, hogy megáll, cipzár, nyögés, és valami kemény a hátamhoz ér. Igen!

Mintha mi sem történt volna, folytatta a masszázst, és csak duruzsolt. (Még hogy a csajok nem képesek befogni..)
Nem bír a vérével, érzem, hallom, és tudom, most rajtam a sor, valahogy meg kell ugranom ezt a lécet.

Óvatosan hátra nyúlok hát, és gyengéden marokra fogom, már amennyire ez kicsavart kézzel lehetséges. Hirtelen megállnak kezei, élesen beszívja a levegőt és nyög. Úgy nyög, hogy libabőrös lesz a hátam. Oh, igen. Ha ez kell, hát tessék!

Kipp-kopp valaki bekopog!

Öltözni nincs idő, és szerencsére az ajtóval szemben ülök, így ő bátran a hátamhoz préseli magát, majd ismét masszírozni kezdi a nyakam.

“Tessék!”

Újabb pár karton papírmunka érkezett, amit szó nélkül beraktak nekünk a mellettünk álló íróasztalra. Miután a hívatlan látogató távozott, és Piroskám is egyre csak felhevült, úgy döntöttem, ennyi volt, ismét magára hagyom tomboló hormonjaival. A “nem kellesz” egy elég határozott visszautasítás, nem?

Felálltam, “na, ennyi volt” címszó alatt, és indultam is volna kifelé. Ám nem jutottam messzire, megragadta karom és visszahúzott. “Most már nincs megállás” – suttogta, valami igazán édes, szokatlan hangon és tudtam én sem akarok megállni. Most vagy soha! Most összeomlasz előttem barátocskám!

Megálltam előtte és újra megfogtam. Ezúttal keményen. Nem kellett sok, egyre sürgetőbben vette a levegőt, mígnem hallottam hangján, hogy már csak pillanatokra van a gyönyörtől. Utolsó, legédesebb nyögését elcsókoltam, miközben éreztem, ahogy beszökik tenyeremre, ujjaim közé, a körmöm alá… Az enyém vagy! Egyre lassabb lettem, hagytam megnyugodni. Szája alig résnyire nyílt, szeme még csukva volt, mélyen szívta be a levegőt, miközben alsó ajkába haraptam. “Az enyém vagy” – súgtam szájába. Nem futotta többre, csak egy fáradt mosolyra, ám én ennyivel is beértem most.. egyelőre!

Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!

Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!