Térdre!

Történt egy nap az irodában, hogy megint csak húztuk egymás agyát Piroskával. Nagy, fekete, nagyon macsós irodai székében terpeszkedett, és már megint alig fért el a farmerjében. Ennek következményeképp, szegény felhevült Pirosnak a következő, meggondolatlan sóhaj hagyta el a száját:

“Oh, csak látnálak már magam előtt térdelni!”

Több se kellett!

“Ha csak ezt akarod.”

Megkapaszkodtam két combjában hát, és letérdeltem lábai közé.

Azt hiszem, még soha nem láttam, ehhez hasonló vörös árnyalatot! Pedig én csak letérdeltem! Mély levegőt vett, szemei elsötétültek, majd lassan lecsukódtak. Nem kellett kimondani mire gondol éppen, hisz minden izzó orcájára volt írva.

Nem értem hozzá. Hagytam neki időt, hogy feldolgozza a látványt, amire úgy vágyott: előtte térdelek! Oké, ő kicsit másképp képzelte a jelenetet. Mikor végre újra rám tudott tekinteni, büszke mosolyra húzódott szám. Abban a tekintetben minden benne volt.

Igen, belesétáltál ..

Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!

Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!