Egyszer elvitt a pasim horgászni

Volt egyszer, egy gyönyörű napsütéses reggel, hogy a párommal elhatároztuk, hogy elmegyünk horgászni!

Költői túlzás – ugyanis a párom elhatározta, hogy elvisz horgászni, én pedig nyafoghattam kb. bármit, ezt a túrát egy idő után már, nem tudtam tovább halasztani. Pedig hősiesen próbálkoztam! Csodálatos más programmal álltam elő minden #indulunkpecáznireggel. 😉

Nem vagyok egy pecázós típus. Nem szépítem, rohadtul nem értek az egészhez! Halat meg amúgy sem eszem, csak pár évente karácsonykor cápauszonyt, nyáron 1x hekket, 10 évente hal rudakat, és itt kifújt a halfogyasztásom.

De hát, nem volt mit tennem, egy reggel a férfi felkelt és emiggyen szólott:

• Asszony! Ébredj, vár a víz! Főzz nekem bundáskenyeret, addig bepakolok és indulhatunk is nyomban! Nem, most nem fogsz elcsábítani, kelj fel, kérlek!

És én megadtam magam sanyarú sorsomnak, felkeltem, főztem bundáskenyeret a férfinak, csomagoltam elemozsiás kosárkát, míg ő bepakolta a pecacuccokat, és elindultunk a partra.

Hetek óta hallgattam, hogy ő mennyit járt anno mindenfelé a nagyapjával, és mennyit horgásztak együtt, és mindent tud, amit tudni kell eme sportágról, és mekkora profi, és bizony ma halpaprikást fogunk enni, abból a halból, amit Ő fogott ki! Gondoltam, ja, eszi a radai rosseb a haladat szerelmem. Azt pedig, mennyire szuper pecás, természetesen elhittem. Kente-vágta a témát, és nem volt okom nem hinni neki. Látni még nem láttam ugyan, de ha ennyire magabiztos, csak jó lehet benne.

Aztán, mikor már a parton voltunk, úgy az első 10 percben tudatosult bennem, hogy nemhogy nem fogunk halpaprikást enni, de hogy az én macsóm nem egy horgászmacsó, az is biztos!

Lesétáltunk a partra és kerestük a megfelelő helyet, ahol sátrat bonthatunk, kipakolhatunk, bedobhatjuk a botot, és kezdődhet az órákon át tartó rémunalmas buli. Az én emberem közvetlen a part mentén sétált, elemezte a köveket, a vízsodrást, nézte milyen sűrű a nádas, meg a tököm tudja még mit nem nézett a kis tavon, amikor is kicsúszott a lába alól a talaj! Akkorát, de akkorát zakózott, hogy először komolyan megijedtem!

Mit csinál ilyenkor egy nő?
Óbégatni kezd, ja!
Valahogy kellően kétségbeesett hanggal kiáltottam utána én is, hogy “Uramisten! Jól vagy? Megütötted magad? Fel tudsz állni? Mondj már valamit!”

Nos, emberem szó nélkül kitápászkodott a békáktól hemzsegő nádasból, pókerarccal a mutatóujját a számra helyezte, jelezve, hogy most kuss, vagy kuss a szitu, és sétált tovább, mintha mi sem történt volna. Ekkor már, azt hiszem, mondanom sem kell, hogy majd megszakadtam a röhögéstől, hiszen láttam, hogy semmi baja, és pusztán csorbát szenvedett büszkeséggel, ázottan bandukol életem értelme.

Megtaláltuk a tökéletes pecahelyszínt, lepakoltunk, majd ki-ki tette a dolgát. Vagyis én leültem nézni a vizet és a csöpögő férfiút, miközben ő, épp a bottal, meg a horgokkal, meg a csalikkal szórakozik. Aztán a csendes tavacska vizét, szerelmem égbe kiáltó visítása hullámzotta fel!

Beleakadt egy horog az ujjába!

Ha hallottatok már fölnőtt férfit, így ordítani.. persze Miatyánk heves szidalmazása közben..

Gondoltam jó, itt végett is ért a pecaszezon, szedjük ki, aztán irány haza, jöhet a betadine, és a kötszer! Én kis naiv! Mégis, hogy mertem gondolni, hogy ez kedvét szegi majd! Közölte, hogy ő márpedig kihúzza a horgot, megmossa az ujját, és újra neki fog! El se merjem képzelni, hogy mi hal nélkül hazamegyünk! (Még jó, hogy csináltam szendvicseket!)

Elzavart, miszerint Ő, a nagy Férfi, ki tudja a horgot egyedül is szedni, nem kellek én ide jajveszékelni, menjek szépen, csücsüljek le. Mire megfordultam két horog állt ki az ujjából, ugyanis az elsőt, egy másodikkal próbálta meg kiszedni! (Kommentáljam még?)

Nem tetézem, a nap nagy részét a sürgősségin töltöttük, ahol kiszedték belőle a horgokat, és kapott egy tetanuszt is, csak úgy baráti alapon, mert szimpatikus volt a doktornéninek. Azt már csak zárójelesen merem megemlíteni, hogy tűfóbiája van! Ne, ne képzeld el!

Azt hiszem, soha többé nem megyünk horgászni. Legalábbis együtt biztosan nem ..

Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!

Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!