Csókodra éhezve

Ülünk a temérdek papírmunka fölött. Egyre több és több mappa érkezik be, mindegyik másik szállítót jelöl. Felemészt bennünket a munka, így elérkezettnek látjuk az idejét egy cigarettának, és egy tejeskávénak, a pláza másik végében található árustól. Minél messzebb, annál jobb, menjünk, szellőztessük ki a fejünket!

Én nem dohányzom, így dupla adag tejeskávét kérek, míg te kimész rágyújtani. Rövidesen csatlakozom hozzád, és átnyújtom neked a poharad. Ujjaid lágyan végigsimítanak az enyémeken, szinte észrevehetetlen. Nagyot kortyolsz a gőzölgő italból, és nekem akaratlanul is megakad szemem, a szád szélén maradt cseppen.

Istenem, mennyire kell az nekem! Alig tudom elnyomni a vágyat, hogy ne csókoljam le ajkad sarkából azt a csepp kávét! Azt hiszem, az egyetlen, ami visszatart, az az, hogy az utcán állunk, köröttünk rengeteg rohanó emberrel. Sosem bírtam a nyilvános nyáladzást, így ezt most ki kell hagynom. Nagyot nyelek és elfojtok egy halk nyögést is talán. Inkább menjünk dolgozni.

Hiába a rengeteg munka, az egyre csak  gyülekező papírhalmok, nem hagy a gondolat nyugodni. Tudnom kell hogy csókolsz! Tudnom kell, vajon kivált e belőlem bármi érzelmet a csókod! Hatással lesz rám? Megváltoztat? Vajon milyen az ízed? Finom vagy? Olyan, amibe belekóstolok és a legédesebb drogként hat az agyamra, amiből újra és újra akarok majd? A tűzzel játszok! De meg kell tudnom!

Mikor megállok melletted az újabb adag papírossal, már nem bírom tovább! Szétrobbanok a vágytól! Lehajolok, és ajkam ajkadon találom! Bátortalanul csókollak, még nem tudom, miképp fogadod felvázolatlan meglepetésem.

Nem kell sokat várnom, nyelved máris támadásba indul, kezeid megragadnak. Test a testhez szorosan. Kezed határozottan hajamba markol, míg a másik gondolkodás nélkül magadhoz láncol.

Érzem a cigarettát, és érezlek Téged. Csókollak, egyre hevesebben, minél többet akarok belőled! Mindvégig feszülten figyelek, valamiféle hatásra várok tőled. Valamire, amit kiváltasz belőlem. Várom az érzést, hogy tudjam, kellesz e nekem. És aztán telibe talál.

Döbbenten nyitom ki szemem, miközben nyelvemmel még mindig fogaid súrolom. Egyre hevesebb vagy, egyre többet kapok belőled. Felállsz, miközben kezeid hirtelen csípőmbe markolnak, és szorosan keményedő férfiasságodhoz préselsz. Többre vágysz, tudom. Lágyan ajkadba harapok, mire egy csábító nyögés a jutalmam. Közben arcod szemlélem. Nézem a férfit, nézem a vonásait, a ráncait, az arcára kiülő vágyait.

Igen, most már tudom. Nem volt alaptalan százszor is elhangzott, dühös kijelentésem, miszerint “nem kellesz bazmeg”! Nem tört fel bennem a vágy, nem törte át a kaput, nem ébresztette fel a szunnyadó ribancot.

Eltollak magamtól, levegőre van szükségem.

“Mi volt ez?” – kérded még meg nem talált, furcsa hangodon.

“Nem tudom” – nyögöm ki, miközben valóban nem tudom mi történt.

Egyetlen dolgot tudtam meg pusztán. 

Finom vagy. De csak, mert édes a vágy. 
A vágy, miszerint a játékszerem vagy. Vagy én a tiéd?

Az enyém vagy!

Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!

Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!