Mikor pár évvel ezelőtt elköltöztem otthonról, akkor nem csak a házat és a várost hagytam el, ahol felnőttem, hanem szinte az egész addigi életem ott hagytam. A barátaim, a családom, mindenkit elhagytam. Kapcsolatokat szakítottam meg végleg, másokat leredukáltam. Új életet kezdtem, tiszta lappal.
Új város, új munka, új baráti kör. Mindent ki kellett előlről alakítanom, miközben felfedeztem ki is vagyok én, amikor egyedül élhetek, és rajtam múlik milyen lesz az életem, hogy alakulnak a dolgaim.
Összetörve, szomorúan, fájó szívvel, magányosan érkeztem. A legalján voltam a gödörnek, és alig volt már bennem egy cseppnyi remény. Ám az a csepp nem okozott csalódást! Azzal a kis reményemmel, bizakodva vágtam bele az új életbe, és mindennél jobban hittem benne, és magamban. Tudtam, hogy sikerülni fog, mert sikerülni kellett! Nem létezett olyan opció, hogy elbukjak, hiszen a legaljáról már csak egyetlen út létezett, ha elbukom.
Így felálltam, és nekiindultam a jövőmbe. A mindig szomorúnak és komornak titulált lány engedte, hogy megismerje az új környezete.
És tudjátok miképp ismernek itt engem?
Én vagyok a lány, aki mindig ezer wattos mosollyal ég, és a legrosszabb helyzetben is képes mosolyogni!
Persze nekem is vannak rossz napjaim, rossz pillanataim, óráim egy napban – oh apám, mennyi. De mindenütt, ahol jártam, úgy emlegetnek ma, “a lány, aki mindig mosolyog”.
És hogy reagáltam erre a mondatra, amikor meghallottam?
Mosolyogtam. Teli vigyorral égtem, és mosolygott a lelkem. Hitetlenül, de mosolygott.
Nem hittem el sokáig, hogy emberek engem így, ilyennek látnak. Ám annyiszor hallottam az évek alatt, annyi helyről, annyi szinte alig ismerőstől is, hogy ma először, elhittem! Mikor a barátnőm átadott egy apró ajándékot nekem, ezzel a mondattal, a szívem az örömtől hasadt szét, miközben arra gondoltam, te jó ég, igaza van!
Vajon régen is ilyen voltam, csak mint sok minden mást is, ezt is másképp tükrözték nekem vissza? Az emberek hozzáállása nem változott, hisz nem csak az ismerősöknek szól a mosolyom, hanem az ismeretleneknek is.
A lány, aki mindig tud mosolyogni, a legnagyobb bajban, a legrosszabb helyzetben is. Aki azt mondja mindig, ne félj, csak jobb lehet, nem lesz baj, minden rendbe jön és fel a fejjel, tarts ki! Aki mosolyogva, bizakodva tekint a holnapra, mint lehetőségre, hisz úgy még soha nem volt, hogy ne legyen sehogy, és ezért csakis jobb lehet! Aki a legegyszerűbb pillanatban képes elveszni, képes megélni, látni, érzékelni, és ebből adódóan állandó mosolyban lángolhat.
Én vagyok, aki mindig rámosolyog a betegre, a csalódottra, a szomorúra. Legyen ismerős, vagy idegen, a mosolyomra emlékezni fog, már én is tudom.
Szóval, most úgy döntöttem, hogy ennyi ember nem tévedhet! Ha ilyennek látnak, biztosan ilyen vagyok, ideje hinnem végre. Persze az önértékeléssel komoly problémák vannak, de már jó úton haladok.
Száműzőm az életemből az ártó, lehúzó, gonosz embereket, és teret engedek azoknak, akik felemelnek, akik mellettem állnak, akik egyszerűen jók hozzám.
Bár mosolyogva tekintek mindenki másra is, ezután is, mindig ..
Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!
Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: