Írok a szerelemről, a családról, nagy, csodaszép, csöpögős, nyálas érzelmekről. Egy részem csillogó szemekkel figyeli. A másik épp a rötyin rókázik tőle.
Nem is lehetnék távolabb tőlük, mint ahol most vagyok. Se család, se igaz szerelem, mely csöpöghetne.
Egyedül vagyok, akár a kisujjam. Ja, nem! Van egy törpenyulam. Bella. Elég jó fej, bár nem sokat dumálunk. Én nem vagyok egy csacsogós fajta, neki meg csak a répa számít, nem érdekli a rizsázás.
Ja, bocsi! Bocsi, bocsi, tudom! Van még egy nagyanyám, aki az őrületbe kergeti a még épp idegsejtjeim. Sosem ismerném el, de valahol jó, hogy van. Máskor viszont olyanokat művel velem, hogyha elmesélném, leesnél a székedről barátom. Nem vicc! Katasztrófa az öreganyám!
De jól elvagyok, így.
Áh, oké, ez is csak rizsa valahol. Persze jó, kényelmes, a magam ura vagyok végre, nem parancsol nekem senki! Nem aláz meg többé senki! Nem bánt senki! Ez azért több mint jó! És nagy ára volt idáig eljutnom. De megérte.
Szóval izé, sokat írtam mostanában arról a csepegős, nyálas érzelemről. Nem is értem miért, egyszerűen ilyenek jöttek ki belőlem. Pedig nem vagyok szerelmes. Azt hiszem. Igazán nem. Ettől függetlenül emlékszem az érzésre. Emlékszem a család érzésére, bár teljesen másképp képzelem el a családot, mint amilyet kaptam.
Egyszer – sokszor – csúnyán veszekedtem anyámmal, és valami folytán, már nem is tudom mi, szóba jött a család. Látom magam előtt az arcát, érzem a dühöm, a fájdalmam, hallom a saját hangom, miképp ordítom a képébe, hogy nekem majd az lesz a családom, amit én létrehozok, mert most nincs családom! Nem emlékszem már mit mondott, de arra igen, hogy meglepett volt. Talán a lelkébe is tapostam. Nem tudom, nem is érdekel, de valahol megértem. Ám mielőtt elítélnél, gondolj bele, vajon miért mondtam ilyet? Ez egy másik sztori, úgyhogy most maradjunk a lényegnél.
Tehát nem igazán tudom, milyen egy .. jó család. Jelentsen ez bármit is. Ám, azt tudom milyen, amikor épp nem jó.
Úgyhogy rizsázok itt ezekről, holott csak bennem élnek a képek. A vágyaim még élnek, még nem adtam fel. El fogom érni azt a családot, az én családom.
Nem kell, hogy tökéletes legyen, akar egy giccses amcsi film. Sőt! Legyenek csak hibáink. Legyenek különc szokásaink, hülyeségeink. Időnként veszekedhetünk is, vagy állandóan, mindegy. Nem tündérmesét akarok, hanem családot, ami szeret, tisztel, kiáll mellettem, barátom, társam, szövetségesem, akire mindig, minden bajban számíthatok! Hiszen összetart minket egy láthatatlan, elszakíthatatlan kötelék.
Nem olyan, aki hagyja utcára kerülni a gyereket, apát, anyát, nagybácsit, bárkit; aki megengedi, hogy bántsák, és fájdalmat okozzanak neki; aki elhanyagolja a szeretteit.
Sokat kérek?
És a szerelem. Abból sem a legszebbet, legjobbat kérem. De nem ám! Egy egyszerű életet látok magam előtt. Amiben igenis hibázunk, veszekszünk, elrontunk dolgokat. Ne legyen szőke herceg fehér lovon, és nem kell a tökéletes hercegnő sem. Csak a szerelem éljen. Legyünk egyszerű emberek, legyen egyszerű életünk, ne agyaljunk túl mindent, ne meneküljünk. Legyünk együtt és vegyük körbe magunkat a gyerekeinkkel, barátainkkal, szeressük és tiszteljük egymást.
Igen, biztosan sokat kérek, tudom.
Pedig már itt volt, egy karnyújtásnyira. Az egész meseszép élet a küszöbömön állt. Aztán az élet csettintett egyet, és nem maradt semmi!
Csak én, és a fájdalom, és a remény, ami nem engedi, hogy feladjam. Ami ösztökél, hogy igenis álljak fel, és menjek tovább, mert mindez már a múlt, és biztosan nem így kellett lennie, ha nem így történt meg!
És ezért nem adom fel. Felállok újra. Nem tud legyőzni, mert valahol még vár rám a csoda. Mert én még hiszek a csodákban, hiszen nap, mint nap tapasztalom, látom.
És minden nappal közelebb kerülök, az én történetem csodájához!
***
Te hiszel még a történeted csodájában?
Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!
Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: