Gondolatok, tervek… töprengek,
hogy papírra mit vessek.
Álmok, vágyak, mik mind elrepülnek,
fejemben most ezek, összeütköznek.
Rohan az idő, s itt hagy.
Az emlékek pedig túl gyorsan kopnak.
Kavargó érzések, rímek,
mik sorra várnak,
S feltűnik, hogy az évek
rohamosan szállnak.
Tiltott mi édes – mondá a bölcs,
Két fiatalt a hajnal talál fönt.
S már nem tehet semmit a nép,
Hisz, mit Isten összeköt,
azt ő sem tépheti szét.
Így vágtak bele a világba,
közös terveket álmodva.
Boldogság, öröm, megvolt minden,
Még a madár is nekik csiripelt az égen.
Hosszú éjszakák, rövid nappalok.
Lopott csókok kereszttűzében,
két fiatal, így andalog.
Szerelem, élmények, csodák.
A világ megszűnik, az idő áll.
Nem létezik más,
Rózsaszín burok mögé zárták egymást.
Felhő gyűlt az égen,
Komor lett a Nap.
A Király parancsára,
Kerüljenek akasztófára.
Üldözés, menekülés,
Álmatlan éjszakák.
A halál nyomoz,
Nincs menekvés már.
Elkapják őket, tudják.
Véres az agy,
de a szerelem még tiszta.
Tán utolsó éber pillanatában,
de a szív még megszólal.
“Halálra ítéltek, de az élet a miénk.”
Mert nem számít milyen,
Nem számít meddig tart.
Éltek, és élveztek.
Csak egymással törődtek.
S most ráncos, idős arcról
könnycsepp hull alá.
Így emlékszem vissza,
Egy elfeledett éjszakán.
Elfeledett emlék volt ez,
Tudják a bölcsek.
Csak az érzelmek maradtak,
mik mindent felidéztek.
Kápolnásnyék, 2014. július
Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!
Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!