Kínrímek csengenek fülemben lágyan
Csak fekszem az ágyamban, párnák közé zárva.
Pelyhek között testem láncra verve sínylődik,
S ihletre vágyó lelkem, halkan feléd ordít.
Suttogva kiabálok: Gyere már!
De hiába, szavam süket fülekre talál.
Szívemben folyton elviselhetetlen tűz ég
Bár szemem mégis olyan, mint a kék ég.
S egyre csak küzdelmek köröttem,
küzdelmek bennem
Lelkem állandó békét rendel,
De a szállító nem jön, tán nem is létezik
És rájövök, egy szunnyadó énem ébredezik.
Ő olyan érzéseket kelt,
mik eluralkodnak rajtam
S ez előjön minden egyes dalban
Mi szívem rejtekét tárja csak elő
S papírra vésem mi bennem előtör.
Van, hogy nagyon könnyen megy,
Van, hogy csak görnyedek
Egy papírral és egy tollal
Mi kezemben nem jár olyan gyorsan
De akkor jön Ő s reményt gyűjt
Bennem eloszlatja a zűrt.
Ekkor születik meg a történetem
Mit szenvedve vagy könnyedén
sírt a tollam röhögvén…
Budapest, 2012.04.23.
Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel oldalt a Blogkövetésre!
Az Empatasztorikat a Facebookon is megtalálod. Várlak szeretettel, csatlakozz hozzánk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: